Ez a tuja nem az idén száradt ki, és sajnos nagyon sok van. Az ágait levágom égetem, ami a fiam szerint tilos. Én nem tudom, de amíg nem szólnak rám, én égetek, mert mi mást tehetnék? Tudom, zöld hulladék és zsákba is rakom, de nincs az a mennyiségű zsák ami nekem kellene. Drága.
A törzseket összegyűjtöm és sikerült felhasználót találni, ami jó. Elviszik fűteni.
A vastagabb törzseket a fiam segít kivágni nagy fűrésszel. Azt vettem észre, hogy az idén még több tuja száradt el. Ezt a gyönyörű zöldet már nem szabad ültetni. Gondolom még hónapokig evvel fogok foglalkozni. Ebben az időszakban erősek az allergiás tüneteim. Pár hete a lehullott leveleket gereblyéztem össze és az évek alatt benne megbújó por nagyon irritált. Munka után fulladtam. Hiába az astma spray akkor is. Mikor a kinti ruhát levetettem és lezuhanyoztam akkor szünt meg. Akkor jöttem rá, hogy mitől volt. Azóta óvatosabb vagyok. Már nem takarítom minden nap az évek alatt magasra összegyűlt elszáradt és a fa alá lehullott leveleket.
Mégis lesz egészséges dió! Hurrá! Utána néztem a diófalégy írtásának. Házi kertben lehetetlen. A lehullott rossz dióból a lárva télire a föld alá ássa be magát. Ha ilyet találok dühösen dobom a tűzre. De lehet, hogy ez már késő. Nem tudom.
A fiam a barátjával sokszor kocsizik el a Mátrába. Túráznak és közben fényképeznek. Imádom a fiam látásmódját, remek képeket készít. Előtérben a víz táplálta virágzó zöld, háttérben a kopár hegy.
A drónnal készült képek sokszor többet mutatnak.
Ez is nagyon jó.
Valami, ami nem annyira elrugaszkodott a hétköznapi élettől. Almás és túrós rétes. Ma sütöttem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése