Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2011. február 5., szombat

Depresszió

Régóta tudom, hogy a lányom külföldön szeretne élni. Azt hittem ezt én meg is értem. Néha sírdogáltam miatta, de hamar megvígasztalódtam. Úgy tűnik, ahogy közeledik az idő, hogy el kell válnunk örökre (mert nincs is szándékában visszajönni), ezt én képtelen vagyok elfogadni. Óriási űrt hagy maga után, nagyon nagy veszteségként élem meg. Azért ijedtem meg a napokban, mert képtelen voltam a sírást abbahagyni hosszú órákig. Ilyen már volt régen, depressziós voltam. Az borzalmas, abból nagyon nehéz kilábalni. Ezért elhatároztam minden eszközt felhasználok, hogy segítsek magamon. A blog segítségével világgá kürtölöm bánatom! Hátha van aki hasonlót átélt és tudnánk erről beszélgetni.

7 megjegyzés:

Nina 2011. február 5. 10:55  
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katus 2011. február 5. 12:54  

Drága Bea! Az lenne furcsa, ha nem fájna, hogy leányod messze költözik. Kell egy kis idő míg ezt megszokod. Én is kiköltöztem egy évre Németországba. Családom nem fogadta sehogy,mert az nem volt. De életem egyik legszebb időszaka volt. Nem bántam meg sohasem, hogy kint voltam. Ráadásul olyan embereket is megismertem, akikkel még évekig tartottam levélben a kapcsolatot. Ha nem mentem volna ki, mind a mai napig bánnám.
Abban pedig nem lennék olyan biztos, hogy a leányod soha nem fog visszajönni. Egy évet voltam kint, és bár nem volt családom, akihez hazajöjjek, de bizony rettenetes honvágyam volt, és család helyett a barátnőimhez jöttem vissza egy kis időre.
Most már van egy fiam. Igaz ő még csak 8,5 éves, de már halványan átfutott rajtam, hogy talán majd felnőttként ő is megpróbálja külföldön. S bár nagyon büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, de a jelenlegi helyzetet tekintve szerintem több lehetősége lehet kint, mint itthon. Segíteni fogok neki, ha esetleg tényleg erre a döntésre jutna, de biztos vagyok abban is, hogy nagyon hiányozna.
Nézz mindig fel, mert a változások nem rosszak.
Egy rendszeres olvasód :)

Beáta 2011. február 5. 14:36  

Nagyon köszönöm a leírtakat.Teljesen egyet is értek veletek,valóban így van,büszke vagyok a bátorságára és biztos vagyok benne,bárhogy is alakul,csak profitálni fog belőle.Én is azt gondolom ebbe ugyanúgy beletörődök hamar,mint Nina anyukája.Nagyon jól esett olvasni ezt a reális rálátást,magamhoz térek így hamar.Sokat segítettetek!Én sem értem mi van velem!

Laucica 2011. február 5. 17:47  

Na, már háromszor megfogalmaztam, de mindet kitöröltem, minden olyan hülyén hangzik, akármit írok. Én a másik oldalról tudok beszélni, három éve, hogy otthagytam Magyarországot (nem volt bennem, hogy el akarok menni, egyszerűen munkát kaptam, amit nem lehetett nem elfogadni), anyukámnak nagyon nehéz volt, sokat sírt ő is, hiába a bátyám a közelben lakik, ráadásul ő maga is volt ugyanebben a helyzetben, amikor hozzáment apukámhoz, és Moszkvából Budapestre költözött. De nem tette könnyebbé neki mindez, és azóta sem törődött bele teljesen, azóta is ott az űr, de megtanult együtt élni ezzel. Múltkor voltam fültanúja annak, ahogy az Egyiptomban élő barátnőm anyukája beszélgetett az én anyukámmal, mintha én nem is lettem volna ott. Egy az egyben ugyanazt mondták. Elfogadják, mert az eszükkel tudják, hogy így jobb, de hát a szívnek nem lehet parancsolni. Ez nem hangzik túl bíztatóan, tudom, de ezt látom magam körül. Őszintén szólva, amikor a nagyon jó állásom is megvolt, pénz, karrier, barátok, kirándulások, pezsgett minden, még akkor is hetente legalább egyszer rámjött az ötperc, hogy most összepakolok és hazamegyek, mi a fenét keresek én itt. Anyukám örült volna, ha beállítok. És mégsem. Mert az azt jelentette volna, hogy valami nagyon nem jött össze az életemben. És ez fontosabb, mint az, hogy közben a szíve repes az örömtől, hogy a kicsi lánya újra itthon van.
És úgy képzeld el, hogy inkább csak átalakul a kapcsolatotok, hiszen nem tűnik el teljesen az életedből!
Mi szinte minden nap csetelünk, többet tud rólam, mint a bátyámról, aki tényleg 10 percre lakik tőlük:) És manapság elég olcsón lehet akciós repülőjegyet kifogni, szinte mesterévé lehet válni már az olcsó utazásnak az internet segítségével. És ugyanez a helyzet a barátnőmnél is. Depresszióba pedig ne essél, képzeld el, ha a lányodat ezzel megállítod, mert a lelkiismerete nem engedné, hogy otthagyjon téged ilyen állapotba, akkor hogy éreznéd magad? Ugye, hogy akkor sem lennél maradéktalanul boldog? Így is, úgy is el kell engedni valamikor. Minden kicsi lánynak el kell menni a családi háztól, ez így volt évszázadokon át, és ha már itt a lehetőség, hogy messzebbre és érdekesebb helyekre menjünk, hát ne használjuk ki?:) És még mennyit fogsz te profitálni belőle, meglátod!!!!

Beáta 2011. február 6. 14:38  

Laura nagyon jól látod,mindennel egyetértek amit leírtál.Ésszel felfogni más,mint érzelmekkel követni és érdekes,mert soha nem fogalmazódik meg a hétköznapokban,hogy a lányok többet jelentenek egy anyának,de így van.Igazi barátnő,nem csak gyerek.Biztosra tudom,hogy meg fogom szokni.
Szóval világossá vált,hogy ezt minden anya így éli meg,én meg azt hittem velem valami baj van,ugyanis erről szinte soha szó nem esik sehol.Örülök,hogy ezt leírtátok,gondolkoztam is létre kéne hozni egy külön blogot ahol mindenki szót ejthet az Őt nyomasztó problémákról,de nem vagyok biztos benne,hogy jó ötlet,mert ezen rágódni minden nap csak elmélyítheti a problémát.Másrész nagyon sokat számítanak a megértő szavak!Úgyhogy nem tudom mi legyen...
Ja,és eszem ágában sincs érzelmileg kizsarolni,hogy itthon maradjon,már 5 éve nem velünk él,de az más.Sőt!Nagyon drukkolok,hogy sikerüljön!

gromine 2011. február 6. 16:24  

Mi is kint éltünk, 3,5 évet, de még nem akartunk hazajönni, csak egy állás hazahozta a családot ..
Az elválás nagyon nehéz volt, mert nincs testvérem, és a szüleimnek úgymond nem maradt senki..
Legjobban anyut viselte meg az utazás , szinte egy év volt mire igazán megtalálta a helyét..
Minden évben hazajöttünk, de akkor volt az igazi, amikor kint voltak nálunk, és látták, hogy minden rendben van, és olyan büszkék voltak.. anyu jött velem az oviba , és ott várta az unokáját..
Felejthetetlen mindenki számára.
Ma már nagyon könnyű akciós, fapados repülőjegyet venni, és elmenni.
biztos, hogy nagyon örülne neki , hogy meglátogatnád.
Biztos, hogy nem könnyű senki részére, de ma már az internet is olyan nagy lehetőségeket nyújt..

Nagymamis 2011. február 9. 21:38  

Mi szülők nagyon szeretjük és féltjük a gyermekeinket. De egyszer el kell tudnunk engedni őket! Úgy gondolom azt a szeretetet és törődést amit mi adtunk nekik azt kamatostul visszakapjuk! A lányod most elmegy, de tőled sosem fog elszakadni. A távolság áthidalható, talán a találkozások is ritkábbak lesznek, de az a kevéske együtt töltött idő szeretetteljes és boldog lesz. Kell ennél több? Ha látjuk, hogy gyermekünk boldog és elégedett, mi is azok vagyunk!