Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2012. augusztus 23., csütörtök

Cukorkák, szülinap....és temetés


A héten elkezdtem foglalkozni avval a készlettel amit varrni kell. Nagyon jó vele foglalkozni, mutatós.


Apunak azon a napon volt a szülinapja amikorra a temetés esett és az a nap mindent maga mögé utasított. Így ma, két nappal később tartottuk. A tortát ismét a lányom készítette..., hihetetlen miket csinál! Állítólag ez idén az ország tortája és elkészítette nyírfacukorral, diabetesek számára is ehető verzióban. Almakrém tejszínnel és mák volt az ízesítés. Finom lett.


Persze, hogy Apu szelte fel és osztotta. Az összejövetelen ott volt az öccse és felesége akiket én nagyon rég nem láttam, de imádtam hallgatni mindent, amit meséltek. A haláleset újra összehozza a családot...átértékelődik minden.


Előbb mentem, mint a vendégek és volt idő újra beszélni és gyakorolni a cipőfelsőrész rajzolását, tervezését. Most én úgy érzem ez meghaladja a képességeimet, nem tudom.
De ha már egyszer nálam volt a fényképezőgép lefotóztam ezt az apró bohóc cipőt,




majd az összes többit, amit Apu készített kedvtelésből, hogy a mérete látszódjon a tenyerembe tettem kettőt. Rendkívüli munkák, szépek.



Azért egy kis ideig bohóckodni is kell és erre jó ürügy volt a tengerészsapka megtalálása.


A temetés egy részlete. Nagyon sajnálom, de nem tudok írni róla. Nem a fájdalom miatt, hanem mert ennek az élményét ki akarom sajátítani. Annyira belső és az utolsó élményem Anyuval, csak őrizni akarom.


8 megjegyzés:

amilgade 2012. augusztus 23. 20:59  

Anyukádtól méltón elbúcsúztál. Megértem az érzéseidet.

A cipők csodaszépek, biztos meg tudod tanulni!! :-)

Edit 2012. augusztus 23. 22:59  

Tényleg klasszak a cipők. A torta is jól néz ki, biztos fini volt.
A temetés meg.....húúú nem is olyan rég volt nekem is...
Én azóta nem szeretek kijárni a temetőbe, pedig a mamámékhoz lett apu temetve. Addig nem volt úgymond gondom a kijárással. Most már nem igazán szeretek. És ezt fel is vállalom.
Pedig egyik szomszéd nénink azt mondta, hogy majd ott megnyugszom. Hát nem tudom. Különbözőek vagyuk ebben is mi emberek. Ki így, ki úgy éli meg.

Beáta 2012. augusztus 23. 23:11  

Edit: kijárni a temetőbe, az egy nagyon személyes dolog. én is inkább messzire kerülném egyenlőre, érthetetlen is a hely szentsége.Bennem él élénken, még nagyon is élénken, nem kell hozzá hely.

Éva Erdős 2012. augusztus 24. 8:44  

A szeretteink bennünk élnek tovább. amikor csak akarom mindig sikerül velük lennem, valóban nem kell hozzá a temetőbe menni.
Fájdalmasan szép lehetett a búcsúzás.

Olyan klassz képeket hoztál, jó volt látni a családod! :)az ünnepeltnek jó egészséget kívánok! A lánykád meg nagyon , nagyon ügyes!
Édesek az elkészült kis cukor botocskák, várom a többi részletet is:)

gromine 2012. augusztus 24. 8:46  

De aranyosak a cipők !!
Biztos, hogy finom lehetett a torta.

Dóra 2012. augusztus 24. 16:51  

Én szerencsére a szüleim még nem vesztettem el, így amolyan igazán fájó temetésen még nem voltam. "távolabbi" rokon esetén szeretem, ha összejön a család. Mindenki sztorizik a meghaltról, néha, ha valaki becsöppen talán nem is érti, min nevet az a sok fekete ruhás ember...

Apudnak boldog szülinapot! A torta csodaszép!


A cipők meg fantasztikusak!

Névtelen,  2012. augusztus 25. 15:04  

Izgalmas feladat lesz a cipészkedés, mestertől tanulhatsz, úgy látom. :) Az árpacukrok nagyon munkásnak néznek ki: megvarrni, kitömni, rá a szalag, a zsineg, a flitterek egyesével... Karácsonyig biztos bőven elkészül, ismerve a tempódat! :)
Brigi

Beáta 2012. augusztus 25. 21:41  

Dóri: ezen a temetésen is az volt, hogy rég nem látott rokonok jelentek meg akiknek örültem, kizökkentett a búcsúzásból. De azt hiszem ez normális, talán még jó is.
Brigi: nem tudtam, hogy ezeket a nyalókákat árpacukornak hívják!