Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2012. szeptember 19., szerda

Tányér a falon



Keveset haladtam, mert keveset hímeztem. De már kész a falon levő tányéron kívül egy asztalláb. A terítő ugyanolyan technikával készül, mint a törlőkendő. Három dísztányér helyett a kihagyott helyre apró villát, kanalat, kést "akasztok". A polc alá.
Évától kaptam egy őszi tündért, amihez hétfőn megvettem hiányzó fonalakat, gyöngyöt. Nagyon várom, hogy hozzá kezdhessek! Ehelyett:


A lányom bátorítására az idén először piacolni fogok és erre az alkalomra készítjük közösen ezeket a bájos karácsonyi figurákat. Egy pár egyszerű figurát megvarrtunk, hogy lássuk a költségvetést. Csak néhány száz Ft-os eladási árat határoztunk meg, hogy mindenki számára elérhető legyen. Jelen pillanatban úgy ítélem meg ebből nem lehet megélni. Túl sok a ráfordított munkaóra, ha ennek a díját is rátennénk a termékekre, akkor túl drága lenne és eladhatatlan. Szóval nem éri meg. Mindegy, régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy a szabadidő kellemes eltöltését hogyan lehetne kamatoztatni és egy próbát megér! Megnéztem a vásár asztalainak napi bérleti díja milyen összeg és meglepődve láttam, hogy sok önkormányzat honlapján az alkalmi árusoknak ingyenes. Csak hely nincs karácsony környékén, így nem tudom mi lesz..


Polly kutyus szundikál. Pénteken kicserélem a kosár huzatát, mert a hosszú évek alatt lassan egyszínű fekete lett. Mennyi a teendő!

5 megjegyzés:

gromine 2012. szeptember 19. 21:31  

Aranyosak lettek a hóemberek !
Belegondolva, milyen gyorsan itt lesznek az ünnepek:))

Vera 2012. szeptember 19. 22:26  

Most nem tudom melyik az őszi tündér?
Jó kis aprolékos ez amit most készítesz... Hóemberek aranyosak ..


Van a készítő oldal és a vevő oldal... Kevés mert sok munkád van benne... alig vagy nincs rajta haszon.../pénz/ A vevőnek még a kevés ár is sok.... nehéz dolog......Engedély és a fizetni való... nem semmi...Csak ugy árulni nem lehet... megbüntetnek keményen.. Nem árt utána érdeklődni... mert azt a választ hogy nem tudtad.... nem fogadják el....De jó ötlet.... próbáld ki...

A kaprosra rá van írva mit kell tenni... Én csak azt csinálom ami oda van irva... Bocs de mivel nem bírom a magokat meg ami benne van, mikor teszem az üvegre én leszűröm...és csak a lé kerül rá... Meg bor kén port teszek rá egy kicsit...Már hiányoltalak...Remélem jól vagy....

Dóra 2012. szeptember 20. 9:15  

Édesek a hóemberek!
Szépen halad a konyhai mintád is!

Eliz 2012. szeptember 20. 10:48  

Aranyosak a hóemberkék, és nagyon tetszik a konyhai mintád is. Francia??? Ha befejezted esetleg megkaphatnám az 1000 éves tervemhez csatolnám.

Névtelen,  2012. szeptember 20. 16:29  

Polly nagyon aranyos, ahogy elhelyezkedett a kosarában! Mint egy kis csokis-mogyorós kifli. :) A kép tengerparti-vidéki hangulatot mutat most már határozottan.
Brigi