Kézi táskák újra és kedélyjavító
A macis tollboát kapott a tetejére, az alsó egyszerűbb, dísze a pompon. Nem akartam elhinni, hogy elfelejtettem cippzárt varrni. Pedig igen.Olyan csúnyán sikerült az alsó szütyőkébe, hogy a lányom kibontogatta és az is mágnespatentot kapott. Lelkes vagyok ezt használni, mert rendkívüli módon megkönnyíti a munkát. Gyakorlatilag egy szép kis zsák, amit a tetején egy patent zár.
Bélésanyagnak ez a karamell szín is kapható. Ezt pl. nem a Röltexben vettem. Ott tollboa sincs. Azért írom, mert azon kívül is sok méteráruban van nagy választék.-(Erikának üzenem!)
A múlt héten eperlekvárt főztem. 5 kg-ból lett 9 üveg és az elég. Fantasztikus az illata mikor forr!
Bújik a bab, izgalmas figyelni. A rózsa színei mesések. Tavaly vettem a tövet, még kicsi, de szépen fejlődik:
Minden örömteli. Most még a meleget is jól viselem (?) .
Két hónappal ezelőtt több okból úgy határoztam, hogy elmegyek orvoshoz segítséget kérni az állandó kedvetlenségem miatt. Eddig rá lehetett fogni a sötét nappalokra, a tavaly és azelőtt történt halálesetekre és számtalan okot találunk rá. Ami szöget ütött a fejembe, hogy az idén egyáltalán nem volt kedvem mozdulni kertészkedni. Ami vitt a hétköznapokban az a sok év alatt megszokott önfegyelem. Ez fontos ugyan, de jó lenne örülni is dolgoknak. Számolgatok...., most 50 éves leszek augusztusban, akkor van még minimum 10-15 év amit fizikailag intenzíven tölthetek..., de akkor legyen így! Még korai lenne szép lassan mindent feladni. Szóval elmentem pszichiáterhez és elmondtam : amihez eddig kedvem volt, már nincs. Rámnézett és azt mondta: kedélyjavító. Azaz antidepresszáns. Én lehet, hogy indokolatlanul félek ezeknek a gyógyszereknek az álmosító hatásától, így a legenyhébbet kértem. Oké, próba egy hónapra. Mikor visszamentem már enyhült, de még előfordult a torokszorítás és kértem egy közepesen erőset. Felírta, de elmondta most kezd el hatni. Ezekről a gyógyszerekről tudni kell, hogy hetekbe telik mire kifejtik a hatásukat. Ha a pozitív változás fennáll 6 hónapig, akkor abba lehet hagyni. Nálam bevált, most biztos szedem még az év végéig. Újra tudok szeretni, de ehhez találnom kellett olyat,aki nagylelkűen megengedi, hogy szeressem és ez a cicám. Óvatosan teszem, nehogy megijesszem. Elég, hogy egy percre ráteszem a fülem a pocakjára és hallgatom ahogy dorombol, ez engem rendkívül megnyugtat. Amúgy dalolászva fürdök és most még az sem zavar, hogy sam-sem,sam-sem, nincs egy vasam sem. Majd megoldjuk, mert az a tapasztalat, hogy tényleg mindig megoldódnak a dolgok. Szóval, ha valaki hasonló kedvetlenséggel, szorongással él ne féljen segítséget kérni!
11 megjegyzés:
Nagyon jól lettek a táskáid, főleg a második tetszik.
Örülök, hogy Te is örülsz ismét :)
Micsoda színátmenetek a rózsaszirmokon! Milyen illata van? Az eperlekvárét el tudom képzelni, az mennyei. :) A macis nagyon mondén lett a boával. A másik meg (eddig) a legeslegebb a táskáid közül, legalábbis nekem: ahogy a színeket, mintákat össszeválogattad, ahogy illeszkednek egymáshoz...
Kívánok Neked jókedvű, lendületes mindennapokat sokáig-sokáig! :)
Brigi
Fura a tollboa a maci felett, de szép lett, ahogy a másik is! Néha van olyan, hogy az ember tényleg elfelejt valamit, amit már ezerszer készített, mint egy rövidzárlat, olyan fura ez!
Remélem, tényleg segítenek a gyógyszerek és nem csak maszkíroznak! A macskadorombolás és a kézimunka is hasznos!;)
Minden kertészkedős bejegyzésnek duplán örülök ezután, mert tudom, azt jelenti, jól vagy!:)
Nagyon szépeket alkottál!
Szépek lettek a kis szütyők... Ne hidd hogy csak Te felejted el... ezt vagy mást...
A rózsád színe nagyon tetszik... Nagy nagy szívfájdalmam, hogy nem lehet ,és nincs is hely rózsának....
A sok probléma, gond, hozza a sok rossz kedvet, depit... Remélhetőleg visszatérsz régi énedbe....
Kedves Bea!
szépeket alkottál mostanában is, ne haragudj, hogy nem kommentelek mindig :) Gyönyörűek a virágaid!
Remélem, hamarosan jobban leszel, meríts erőt az apró örömökből, a napfényből, a kézimunkázásból...
Vigyázz magadra! puszi
Nagyon helyes kis szütyők készültek nálad, irigylem, hogy milyen ügyesen varrsz! Eperlekvár? Nyáámi, biztos fincsi lesz, nekem még kevés van ahhoz hogy leki is készüljön, egyelőre simán felfaljuk :o) A rózsád álomszép, biztos szép felnőtt rózsa lesz belőle!
Nagyon jól tetted, hogy segítséget kértél a hangulatod helyreállításához, minden rendbe fog jönni, meglátod! Szorítok Neked!
Nagyon szuperek lettek a szütyők, a pomponosnak direkt megörültem, mivel tudom, hogy ez bizony szintén sk :)
A rózsád gyönyörű!
Ezek szerint majdnem egyidősek vagyunk, én jövőre töltöm az 50-et :) Igen, jó lenne a hátralévő éveket is őszintén mosolyogva megélni... :) Kívánom, hogy úgy legyen mindkettőnknél! :)
Köszönöm Mindenkinek a kedves szavakat!!!
Szia Bea!
Megmondom őszintén, a kedvetlenség volt az utolsó dolog, amit feltételeztem volna rólad, hiszen folyamatosan ontod a szebbnél szebb kész munkák képeit. Minden tiszteletem és megbecsülésem a Tiéd, hogy mertél segítséget kérni, és örülök, hogy hat a gyógymód.
Nagyon szép nyarat kívánok Neked!
Jucus
Szép dolgokat mutatsz és a legjobb, hogy te is örülsz már nekik! Át tudom érezni a problémádat, jó, hogy már csak múlt időben kell beszélni róla.
Én is főztem eperlekvárt, de náluk már most rájárnak a gyerekek:)
Megjegyzés küldése