Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2017. szeptember 12., kedd

Karácsonyi házikó


Kész van a négy oldala,


most a háztetőt készítem kék csillámos vászonra és a jól bevált kötéshez való fonállal, amivel csak fél öltést kell ölteni és telíti a vásznat, mint az igazi hó.
A ház összeállítására kíváncsi vagyok, még csak elképzelésem van.


A fürdő felújításával még nem végeztünk. A képen látszik, hogy a kád  kivétele sem volt egyszerű. Az új pereme kicsit szélesebb, így le kell vésni a csempét, egy kicsit a falat is. Még meló van és enyhe felfordulás.

9 megjegyzés:

agnesordog 2017. szeptember 12. 19:12  

A facen tavaly alakult egy csoport , ilyen és ehhez hasonló házikók-- falu gyártására . Valahogy így ősz tájékára kellene mindenkiének elkészülnie .
Én még hozzá sem fogtam az enyémhez - és egyenlőre nem is szándékozom .
Akik tavaly , rögtön hozzáfogtak a saját házikójukhoz, többféle összeállítási módot választottak. A plasztikra készültek egyszerűek voltak,-- / mármint összeállítást értem / szépek, bár a háztető ott is problémát okozott . Akik anyagra dolgoztak, azok 2 féle módot választottak, vagy a ház széleit biskornunál ismert módon varrták össze , majd tömték és a kúpcserepeknél fejezték be az összevarrást . Itt szépek lettek a házak, bár kicsit domborúak az oldalai, és sajnos eresz alja sincs -- ami nekem hiányzik csak !!!
A másik mód, minden oldalt kartonra ragasztottak, azokat összeragasztva, illetve a talajt jelképező alapra ragasztották . itt is a háztetők rögzítése volt probléma , de ezek is általában szépek lettek . Templomot, varrókosarat elkészítve nem láttam , és a társaság nagy része nem is mutatott semmit , mint ahogy én sem .
Kíváncsian várom, a Te házikód milyen lesz , és remélem beszámolsz majd a készre állítás buktatóiról . Sok sikert ! Biztos klassz lesz ez is, mint minden munkád !

Beáta Tüzes 2017. szeptember 12. 19:23  

De jó, hogy ezt leírtad! Én is varrva gondolom a házak oldalát. Ha a tető túlterjeszkedik rajtuk, akkor filccel bevonnám a tető alját és ragasztom. Ez lógatva nem tart sokáig, sőt önmagában állva sem, ezt tudom a Victoria mézeskalácsháza elkészítése után. Valahogy ölteni is kellene. Jó, majd leírom mit találtam ki.

Rita JG 2017. szeptember 12. 20:43  

Emlékszem anno a másik házikóra, gyönyörű lett. Ez sem marad el tőle, már látszik. A te tapasztalatoddal nem lesz gond a házépítés sem.

Palkó 2017. szeptember 12. 20:47  

Szia Bea!
Én is nézegettem már régebben, nekem úgy tűnik, a tetőtalá szokták bélelni, és úgy varrják össze.
https://hu.pinterest.com/pin/428123508302592320/
https://hu.pinterest.com/pin/15129348723692883/

De igaza van Ritának, Te már készítettél gyönyörű házat, akkor hogy készítetted?
Ez is nagyon szép lesz, olyan igazi finom karácsonyi :)

A felújításért nem irigyellek, még emlékszem, mi volt itt tavasszal, mikor szétverettem a fürdőszobám... :(

Beáta Tüzes 2017. szeptember 12. 21:02  

Palkó: a felújítás kezd terhes lenni nekem is.
No, igen készítettem már ilyet, de pár év után labilis lett. Sebaj, ki kell javítani. Nincs tuti megoldás hosszú évekre szerintem.

Kata 2017. szeptember 13. 10:46  

Szép kis házikó lesz. Kíváncsi vagyok hogy oldod meg a végén.
A felújítás nálunk évek óta megy:-( Nem könnyű azt hiszem senkinek.

Vera 2017. szeptember 13. 13:12  

A hímzésed gyönyörű szép... mint mindig.Az összeállításhoz nem tudok hozzászólni,egy biztos, én képtelen lennék rá...Téged ahogy ismerlek, meg fogod oldani, ráadásul szuperul..
amit küldtem blogot a leveleződbe, ép hasonló házikót készít.. vagy nem???

Névtelen,  2017. szeptember 13. 15:07  

Elképesztően gyönyörű lesz a kis házikó!

És biztosan a nagy is :)

Lia

Edit 2017. szeptember 15. 19:08  

Nagyon jól alakul a házikó! :)
Még nem csináltam ilyet, de biztos meg van a technikája. A neten is lehet hasonlókat találni, böngészgess egy kicsit!