A babák arcai készen
Nem lett olyan jó mint amit reméltem. A nagyobb arc a fiú babáé, azzal meg vagyok elégedve. A lány szemei túl mélyen ülnek és a sminkje sem tökéletes. Többszöri lemosás után megbékéltem avval, hogy én így tudom elkészíteni. De most már sejtem legközelebb milyen fejet kell választani a vásárláskor. A hajak még mindig nem érkeztek meg, most már két hónapja várom. A vírus miatt sok település le lehet még zárva és onnan se ki, se be. Megértem. Meg nem is sürgős, csak türelmetlen vagyok.
Kerestem valamit a pincében tárolt holmik között és rábukkantam apu által készített apró szandi felsőrészre. Óoooh! Az egyik kaptafáról lehúztam, mert a babám méreteihez ez pont jó. Láttam egy videót ahol a süthető gyurmából készült a talp része, a felső meg ragasztva hozzá csipkéből. Most ezt céloztam meg kipróbálni.
Hihetetlen hova jutottam a babák terén. Egyik dolog hozza a másikat. Kezdő szinten tartok, a baba fejeken látszik is, de lelkesít mindezek megtanulása.
Sajnos hamar elfáradok. ( Bizony öregszem.) A házi munka, meg a nagy figyelmet igénylő mindig új szabásminta és minden más után délután leülök és hímzek. Haladok is. Ami most bal oldalon látszik az a kandalló feletti párkányon lévő egyik gyertya és fenyőág. Még csak folt.




4 megjegyzés:
Nekem tetszenek a baba fejek, látszik rajtuk a sok, aprólékos munka!
Azzal a hatalmas hímzéssel is nagyon szépen haladsz!
Lia
Ügyes vagy, már sikerült is elkészíteni a fejeket!
A hímzéssel milyen kitartó vagy!
Gyakorlás kérdése, menni fog ez egyre jobban!
A kis kaptafa(?) nagyon jó!
Én a horgolással vagyok így mostanában: lassan már félálomban is megy.
Nagyon ügyes vagy, egyre jobban sikerül minél többet csinálsz :)
Megjegyzés küldése