Rendszeres olvasókhttps://kertelgetes.blogspot.com/2024/02/isten-veled-februar.html#comment-form

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2010. július 15., csütörtök

Harbour Village kész



Kész lettem a nyári képpel. Van ennek egy téli párja, a Christmas Village és gondolkodtam is, hogy befejezem, mert a kettőt egyszerre szeretném bekeretezni. A téli képet pont a karácsonyi ünnepek alatt készítettem, de félbe kellett hagynom, mert elfogyott a fonalam. Azt ugyan már pótoltam, de egyenlőre nincs hangulatom karácsonyi képet a kezembe venni. Így aztán most ezt szépen elteszem és majd valamikor ősszel előkerül keretezésre. Örülök, hogy kész van, nagyon szerettem készíteni.



A múlt héten kérdeztem a zöldségesünket mikor lesz befőzni való barack? Tegnapelőtt szólt, hogy hozott, vihetem. Nem fogadtam a hírt kitörő lelkesedéssel, mert a nagy meleg miatt nem volt kedvem a tűzhely mellett állva lekvárt főzni. De ha most van barack, akkor most kell csinálni. Hazahúztam gurulós kis bevásárlókocsimmal, majd magam mellé állítottam a ventillátort (ez most aranyat ér!) és úgy dolgoztam. Fele sárgadinnye, fele sárgabarack arányban főzöm. Illetve így is. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra, nagyon nagyon finom!
A gyümölcsöt botmixerrel töröm össze mielőtt felteszem főni, így hamarabb kész van. Most már, hogy túl vagyok rajta azt kell mondanom nem is volt olyan nagy dolog.


Mindig nyílik valami szép és le kell fotóznom. Télen legyen mit nézegetni.

0 megjegyzés: