Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2011. november 27., vasárnap

Gingerbread House , a házikó készítése


A házikó utolsó, negyedik oldala is elkészült, kezdődhet az összeállítása:


Kemény kartonból kivágtam a mintával egyező méretű darabokat, majd egyenként ráöltögettem a hímzést, evvel szép feszesre húzva. Ezek hátuljára ragasztóval rögzítettem a fehér filcet. Puha törölközőt tettem a hímzés alá, abba sérülés nélkül süllyed a gyöngy és a gomb, így lehet egy könyvvel lesúlyozni. Míg az egyiket varrtam a másik a könyv alatt simult és a folyamatos munkával is sok időbe tellett mire a ház elkészült. Pontosan nem tudom, de kb. 4 órát vett igénybe.



A mintát az illesztéseknél backstitch öltéssel kellett végigvarrni és ezek összevarrásával készült a tető,


és a ház falai is. Ez sokkal gyorsabban ment.


A végén a tetőt az eredeti minta szerint rögzíteni nem kell, mert a ház belseje olló és tűtartó. Én csak dekorációnak készítettem és ahol a tető találkozik a falakkal, de csak négy helyen, a sarkokban szintén pár öltéssel rögzítettem. Elfelejtettem írni, hogy a két tető illesztése után még hobbiragasztóval kapott egy szép kis hóréteget a széle" csavart szalagból", ennek a pontos nevét nem tudom. Ezt a tető széle alá javasolja a mintaív, de nekem így jobban tetszik. A legalsó képen látszik is, hogy miért.



Lefényképeztem a kettőt egymás mellett. A nagyobb az enyém, a másik a most készült ajándék. A méretük közti különbséget az okozza, hogy a nagyobb 18-as aidára készült kétszer két lyuk öltésével, a kisebb 28-as vászon és a színük is más. A nagyobbhoz a textilt fahéjjal festettem. (Ehhez a színhez egy csomag fahajat felforralok vízben és a vásznat abban ázva hagyom kihűlni.) A másikat porfestékkel festettem, egy kis barna és egy kis sárga lett vízben forralva. Így szeretek festeni, mert ebbe csak elég belemártani, vagy ha sötétebbet akarok, akkor többször mártani, kiöblítem hideg vízben és kész is. Ez gyors. De a kívánt színt nehéz elérni, általában megalkuszom. Nekem az utóbbi színe ehhez a mézeskalácsházhoz jobban tetszik. Hát ennyi, remélem sokan kedvet kaptatok az elkészítéséhez!



Még egy kis édesség a végére: tegnap somlóit készítettem. A receptet bárhol megtaláljátok, de lehet, hogy nincs benne az általam imádott "kis részlet": kis tejet felforralok narancshéjjal, pár csepp rumaromát teszek hozzá és evvel locsolom meg a piskótát mielőtt leöntöm vaníliamártással. Nagyon finom!

17 megjegyzés:

Jutka 2011. november 27. 19:11  

Szépséges házikót készítettél!
A hímzés és a kivitelezés is tökéletes, ügyes vagy!
X-szemezés a kedvenc hobbim, érdekes módon az idei évben nem sokat hímeztem:(

Beáta 2011. november 27. 19:21  

Igen, láttam, hogy sokat horgolsz. Az is jó, mindegy mivel töltjük a szabadidőnket, csak aktívan teljen. Most én kicsit szomorú vagyok, mert látom Anyut leépülni hírtelen zuhanásszerűen és így minden aktív cselekedet felértékelődik számomra.

Nagymamis 2011. november 27. 19:37  

Beáta meseszép a házikó! A kettőt egymással párhuzamosan készítetted? Biztos nagyon fog örülni a megajándékozott! A somlóit imádom.....máris éhes vagyok! Most jöttünk meg Kehidakustyánból.......inkább fogyóznom kellene!
Sajnálom, hogy édesanyád betegeskedik! Remélem nem komoly!

Beáta 2011. november 27. 19:54  

Drága Nagymamis! Sokat jutsz eszembe mióta meg-megugrik a cukrom. Ugyanis az aktív mozgás az nagyon nagyon jó.Semmi diéta nem ér fel vele és a sok kerékpározás Téged biztos egészségesen tart.
Igen, Anyu viharos sebességgel épül le, vagy lehet, hogy folyamatosan, csak eddig nem akartam tudomásul venni. Nem mozdul,már fel sem kel,szavakat keresi, nehezen beszél, baj van.

Nagymamis 2011. november 27. 20:44  

Beáta nagyon sajnálom! Szomorú.....

Vera 2011. november 27. 21:14  

Szomoruan olvasom hogy baj van Nálatok... Én voltam már megnézni a házikódat nagyon szép majd holnap a többit...

mariah 2011. november 27. 21:24  

Gyönyörűek a házikóid ! :)

Névtelen,  2011. november 27. 21:34  

Beáta, nagyon sajnálom édesanyád állapotát, és erőt, kitartást kívánok az ápolásához!Csodálatosnak tartom, hogy meseszép tárgyak alkotásával, ezzel az aktivitással tudsz töltődni. A házikóid káprázatosak, igazi mézeskalács-színűre sikerült az anyag festése!
Szép adventet!
Brigi

Beáta 2011. november 27. 21:44  

Jaj Brigi, Te olyan cuki vagy!

Palkó 2011. november 27. 23:28  

Ezek a házikók meseszépek, és az is nagyon kedves tőled, hogy "előttünk" készítetted el. Sajnos ezzel együtt tuti, hogy egyelőre nem fogok belevágni, de megcsodálni nagyon jó volt :)
A festésre vonatkozó ötletet nagyon köszönöm, én is kísérletezgetek vele, minden tapasztalatra vevő vagyok :)
További boldog adventi készülődést kívánok!

Orsi 2011. november 28. 6:05  

Kedves Bea!
Szépek lettek a házikók,a kicsi különösen tetszik(én is inkább miniben hímzek)az anyag festése is:)

fidike 2011. november 28. 7:14  

Kedves Beáta!

Gyönyörű lett a második házikó is és köszönöm, hogy megosztottad a munka menetét velünk.

Talán jövő karácsonyra én is készítek egyet.

Sok erőt kívánok édesanyád ápolásához.

A blogírást remélem, folytatod!

További szép adventet!

Tündérke 2011. november 28. 12:30  

Nagyon tetszenek, z a fajta tetszik a legjobban az összes, eddig látott ház közül :-) És gyönyörűen megcsináltad :-)))

Vera 2011. november 28. 16:11  

Én már az elején is mondtam.. egy borzasztó munkás nagyon szép munkát választottál... Soha nem lennék képes így összehozni...színkavalkád...Gyönyörűű......Gondolom az anyag amiből készitetted olyan mint amit most kaptam ajándékot.... Nem semmi... Itt is nagyon köszönöm... nagyon örülök neki... nem tudom mivel érdemeltem ki...
Kiváncsian várom a következő munkát aminek neki állsz..

Visszatérve... sokszor nem jön hozzászólás... sajnos vagy csak egy két..... nem tudom mi oka...Azt hiszem ezen sokszor át kell lépnünk...irjál... én azt hiszem eddig mindig itt voltam...

Vera 2011. november 28. 16:11  

Én már az elején is mondtam.. egy borzasztó munkás nagyon szép munkát választottál... Soha nem lennék képes így összehozni...színkavalkád...Gyönyörűű......Gondolom az anyag amiből készitetted olyan mint amit most kaptam ajándékot.... Nem semmi... Itt is nagyon köszönöm... nagyon örülök neki... nem tudom mivel érdemeltem ki...
Kiváncsian várom a következő munkát aminek neki állsz..

Visszatérve... sokszor nem jön hozzászólás... sajnos vagy csak egy két..... nem tudom mi oka...Azt hiszem ezen sokszor át kell lépnünk...irjál... én azt hiszem eddig mindig itt voltam...

Erdős Éva 2011. december 1. 19:32  

Istenem, de gyönyörű lett! Én még csak az anyag beszerzésénél tartok:)
Jó, hogy láttam az elkészítését. Én is készítettem már házikókat, de azok teljes készletben voltak.Nehézkes valahova Mosonmagyaróvár, Győr/ eljutnom, mert kocsim nincs, bár a lányaim mindig kölcsönadják, ha szabad a kocsijuk.Olyankor több mindent bevásárolok, persze biztos, hogy másnap rájövök, mit nem szereztem be.
Hát nagy öröm ilyen házikót ajándékba kapni:)
Sajnálom, hogy anyukád beteg. Töltsél vele minél több időt, amennyit csak tudsz!/
Az én anyukám karácsony napján hagyott itt bennünket, így számunkra az ünnep mindig a temetőben kezdődik, csak utána otthon:(( /
Ma azért már újból tudok örülni a karácsonynak, bár a mai napig sem értem, a jó Isten miért pont ezen a napon szólította magához.
Szép adventi készülődést kívánok Neked továbbra is!:)

Phan 2011. december 5. 20:17  

Ezek a házikók nagyon jók lettek. Nem kis munkád van bennük, de az ünnepek csodás díszei lesznek! :)