Rendszeres olvasók

Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2012. március 8., csütörtök

Egyhangúak a napok


Bújik a tulipán,


és a nárcisz is. Múlt héten olyan szép napok voltak, hogy szívesen töltöttem kint az időt. Ezek az apró hajtások nem is látszottak a tavalyról elszáradt és szigetelésként eldőlt virágok alatt. Második éve hagyok mindent ősszel és csak tavasszal tépem ki, így az elszáradt és lehullott magok újra kihajtanak. Volt olyan bokor amit tövestől kiástam és olyan, ami nagyon terebélyesedik, azt ritkítottam. Hogy mire várunk mindannyian? Tulipánról kerestem tavalyi képet, azt nem találtam, de várjuk ezt:



és ezt is. Bár utóbbi még nagyon odébb van. A héten szerettem volna elkezdeni a magokat elültetni, de túl hideg van. A képen látható újhagyma, ha kicsi is, rendben, de a kelkáposztát nem tudom fejesre növeszteni. Ilyen levelek formájában tépem ki és lesz belőle maximum egy ebéd. Ha hagynám, akkor virágba szökik és elenyészik az összes levele. Tudja valaki mi a teendő vele?
Mennyivel szebb fotókat lehet már készíteni a júniusi napfényben!


Amikor a most hímzett képet elővettem ilyen üres volt a vászon sarka,



mostanra nagyon sokat haladtam és nagyon tetszik.

4 megjegyzés:

Vera 2012. március 9. 7:48  

Terep szemle nálam is meg volt... Ha nem nőnek gyorsan a virágok, Maci letapossa...Majd meg jön a jó idő... és rögtön a nyárba megyünk ....mint mindig...
Viszont a hímzésed gyarapodik... Micsoda szín kavalkád a csésze fölött...Látszik milyen sokat haladtál... még most elkészül..
Szép kellemes hét végét!

gromine 2012. március 9. 7:54  

Nagyon sokat haladtál.
Készre szeretnéd hímzeni?

Beáta 2012. március 9. 9:39  

Tünde:nem hímzem készre

Jutka 2012. március 10. 13:16  

Szépen haladsz a hímzéssel( pár ezer öltés benne van már)

Tavasz van és lassan nőnek a kora tavaszi növények én imádok ilyenkor nézelődni és tervezni a kertben:)