Táskamerevítő közbélés
A címre visszatérek, mert mutatok róla fotót lejjebb. Szerettem volna egy nagyobb bevásárló tatyót, igényemnek megfelelőt, kényelmeset, szépet, erőset. Eleje, hátulja.
Kettéosztottam a belső zsebet és kulcstartót is készítettem.
Újra azt a technikát alkalmaztam, ahol megvarrom az első és hátsó részét egyben béléssel együtt. Ugyanígy az oldalát is és kívülről tűzöm össze. Ez a megoldás is erősíti a tartását a táskának és csinos is az előbukkanó pöttyös anyag:
Első látásra hihetetlennek tűnt, hogy ez a nem túl erős, nem túl vastag táskamerevítő a bélésanyaggal együtt olyan remekül szolgál, hogy a szütyő önmagában megáll. De klassz lett, meglepően jó!
Nem tudtam volna a munkát befejezni ha nem megyek bevásárolni, mert minden anyagomból rendesen kifogytam. Ezeket vettem és ezért lett a füle más, de illő az összeállításhoz. Vettem méterbe pompont is, ilyet még nem használtam, de a következő hímzésemhez lehet, hogy jól fog mutatni. Nagyon kedves képre tettem szert tegnap, azonnal hozzá is kezdek. Karácsonyi adventi vásárt fogok hímezni.
Egyetlen bokron egy szál ibolya újra nyílt az elszáradt törmelékben. Ilyenkor én már nem szedem össze, mert hőszigetel télen.
13 megjegyzés:
Nagyon jó lett! Köszi az útmutatót is, bár nem hiszem, hogy bele mernék vágni... :(
Ez a közbélés konkrétan így kapható?
Szépek az új kincseid, hétvégén én is voltam kincsesboltban :)))
It is a great job! Wonderful Christmas bag!
Very well done ♥
Igen, a bélés konkrétan így kapható. Pokoli ára van: 3600 Ft/méter.
Szuperjól néz ki! Ilyenkor megjön a kedvem a táskavarráshoz! Milyen képre tettél szert?
Küldöm e-mail.
Most csak a steppelt bélést vetted ennyiért? és a merevítőt?
Igaz ami igaz, mikor kicsi volt az unokám, már akkor is drága volt a steppelt bélés, így nem vettem meg...
Nem olcsók... az biztos... nagyon jó lett a táskád... jó ránézni.... Milyen mintának álltál neki?
A bélésnek métere 1100 Ft, a merevítő bélés 3600. Az durva, de baromi jó.
De jó lett a táskád! Igazán profi munka és jó ötlet volt az a merevítő bélés! Bár olyan ügyesen varrnék, mint Te!
Olyan pompont méterben hol lehet kapni?
Én a Röltexben vettem.
Vágynivaló a táska! Nagyon ügyes vagy!!!!!
Látom készülsz a karácsonyra rendesen!:)AZ olasz ételeket pedig majd egy önálló posztban pótlom, de igyekszem most a Lan. kertemmel haladni, hogy legyen nekem is mutatnivalóm!:)
Nagyon klassz lett a táska! A karácsonyi adventi vásáros hímzéssel pedig igen csak felkeltetted az érdeklődésem! Szabad kíváncsiskodni?
Manó! Írd meg az e-mail címed és szívesen elküldöm a mintát!!!
Megjegyzés küldése