Munkáim
tuzes.beata@gmail.com

2014. december 7., vasárnap

Kereteztem a kész munkát




A hímzésbe gyöngyöket, szalagokat és egy  macit csempésztem. Rózsaszín korszakomat élem a karácsonyi díszítésben és ez a keretre is kihatott. Nem is csoda, eredetileg fehér szegéllyel képzeltem el a nagyobb képet, amibe rózsaszín csillámot szórtam. Ez nem volt jó ötlet,



és a fehér keret így nézett ki a munkához. Inkább vett le a hangulatából, mint kiemelte annak a szépségét. Átfestettem rózsaszínre és most nagyon tetszik!!!!

Ha már egyszer fűrészelek, elkészítettem egy rég meghímzett képnek is a keretét. Ehhez fűrészgéppel volt vágva egy plexi lap, amit rajzszögekkel rögzítettem a keretléchez. Amikor készen meg lehet rendelni a keretet is, akkor ilyet küldenek. Mutatom, mindkét fele fóliázva van, így olyan, mint az üveg, sima, szép:




Mielőtt plexi alá tettem lefotóztam ismét, mert rendkívül szép ez a hímzés. Először csak ezt képzeltem rózsaszín szegéllyel, később mindkettő az lett. Mindkét esetben erős rózsaszínek vannak a munkában is, ha a szalag piros lenne, szerintem nem lett volna ilyen jó.



A második gyertyát gyújtottuk ma. Szeretem a fényét.

11 megjegyzés:

Fidike Mamivonat 2014. december 7. 19:40  

Nagyon ügyesen keretezel! Gyönyörűek lettek a karácsonyi képek!

Ezt egyszer szívesen ellesném tőled!:)

Cat 2014. december 7. 20:09  

Csodaszép lett mindkettő hímzés keretezve! :-) A rózsaszín keret sokkal jobb, mint a fehér. :-)

Erika 2014. december 7. 20:38  

Mesés lett a karácsonyi vásárod! Olyan hangulatos, nagyon tetszik♥

Phan 2014. december 7. 21:09  

Mindkét képet nagyon szépen fejezted be. Szerintem illik hozzájuk ez a keret.

Jucus 2014. december 7. 21:13  

Remek ízléssel választottad a rózsaszín keretet mindkét képnél! Tényleg jobb az elsőnél is! Édes a kis maci, a szalag és a gyöngy, amit belerejtettél!
A második hímzés is tényleg egy különlegesen szépséges és munkás darab! Nagyon ügyi vagy! Meg ezzel a keretezéssel is...le a kalappal!

agnesordog 2014. december 7. 22:16  

Rengeteget dolgoztál a héten ! Az alsó sorról még csak meséltél -- és már kész , és keretben !!! és nem is akármilyenben !!! :-)

Cimpulusz 2014. december 8. 11:14  

Megemelem a kalapom, és még keretezel is!

Palkó 2014. december 8. 22:38  

Csodaszépek ezek a karácsonyi képek! Nagyon ügyesen keretezel, már korábban is kifigyeltem :)

Vera 2014. december 9. 19:01  

Újra és újra néztem... Ebben nincs hiba.... Le a kalappal, ahogy a keretet is elkészítetted a festéssel együtt...Azért látszik hogy nem az elsőt csináltad...Kézimunkádról meg nem teszek még említést sem...Már rég mondtam hogy elképesztően szépek ahogy hímzed, ahogy befejezed...
/Miért tetted fel ezt a vackot? hú de utálom....hol a betűket, hol a számokat nem lehet látni rendesen/

Éva Erdős 2014. december 10. 18:48  

Meseszép lett! Nagyon dícséretes, ahogy bekeretezted! Szuper lett mindkettő! :)

Andulka 2014. december 11. 19:48  

Gyönyörű szép lett mindkettő!